Örökösként a gyászon kívül szembesülnünk kell a hagyatékkal, amely nem csupán mesés vagyont jelenthet, hanem nagyobb értékű tartozást is. Muszáj vállalni a felelősséget az elhunyt után örökül kapott tartozás(ok) után? Vagyon és tartozás öröklése egyszerre A megtörtént haláleset után az illetékes helyi önkormányzat indítja el a hagyatéki eljárást, amely során…
Antal Tamás

Antal Tamás

június 5, 2023

0 hozzászólás

Örökösként a gyászon kívül szembesülnünk kell a hagyatékkal, amely nem csupán mesés vagyont jelenthet, hanem nagyobb értékű tartozást is. Muszáj vállalni a felelősséget az elhunyt után örökül kapott tartozás(ok) után?

Vagyon és tartozás öröklése egyszerre

A megtörtént haláleset után az illetékes helyi önkormányzat indítja el a hagyatéki eljárást, amely során felkutatják az elhunyt minden vagyonát, amely az összes vagyoni értékű jogot magába foglalja, valamint minden olyan tartozást, amelyet az örökhagyó az élete során felhalmozott. A törvény szerint az örökös a hagyaték egészét, azaz a vagyont és az adósságot is örökölni fogja, ebben nem válogathat. Lemondás esetén pedig az egész örökségről lemond, mind a vagyonról, mind a tartozásról is. Ekkor azonban az örökös egyenes ági leszármazottaira száll tovább az örökség.

Milyen adósságokat örökölhetünk?

  • jelzáloghitelt,
  • lakáshitelt,
  • gyorskölcsönt,
  • személyi kölcsönt,
  • autóhitelt,
  • kihasznált folyószámla-hitelkeretet,
  • vagy kihasznált hitelkártya hitelkeretet is.

A hiteltermékekről részletesen az Instacash oldalán olvashat: instacash.hu

Milyen megoldások lehetnek adósság öröklése esetén?

Öröklés során az elfogadás nem az egyedüli opció. Előfordulhat ugyanis, hogy a hagyaték nem mesés vagyont jelent, hanem tartozások terhét. Fontos, hogy ezekért nem felel az örökös a saját tulajdonával, akár a visszautasítás mellett is dönthet. A választás előtt mindenképp érdemes kiszámolni, hogy mivel jár az örökös jobban, ilyenkor figyelembe kell venni az illetéket is, ugyanis lemondás esetén az öröklési illetéket sem kell kifizetni.

Elfogadás esetén előfordulhat, hogy az örökhagyó adósságait rendezni szükséges. Ez megtörténhet az örökhagyó vagyonából, de akár saját megtakarításból is. Abban az esetben van jelentősége, ha hitellel terhelt ingatlan a hagyaték tárgya, amelynek törlesztőrészleteit átvállalva az örökös fizetheti tovább és előbb-utóbb nevére kerül az ingatlan vagy a hagyatékot eladva a kapott pénzből rendezi a tartozást a pénzintézet felé. Fontos hangsúlyozni, hogy az örökös csak a hagyaték értékének erejéig felel. Vagyis örökösként a saját vagyontárgyakkal nem felelhet senki a hitelezők felé, csupán a hagyaték mértékéig. Tehát ha a hagyatékban szerepel egy 8 milliós lakás és egy 2 milliós gépjármű, de van egy 15 milliós kölcsön is, csak a 10 millió Ft-os értékig felelős az örökös.

Az örökséget a hagyatéki eljáráson bejelentve lehet visszautasítani. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindenképp szükséges hivatalos formában lemondani a hagyatékról, ugyanis az, ha nem veszünk az ügyről tudomást vagy nem jelenünk meg a hagyatéki eljáráson, nem jelenti automatikusan az örökségről való lemondást. Akkor célszerű a hagyatékot visszautasítani, ha az kizárólag vagy túlnyomó részben adósságokat, tartozásokat tartalmaz. Fontos és lényeges szabály, hogy a leszármazottaknak is nyilatkozniuk kell a visszautasítás kapcsán. Kiskorú esetében pedig a Gyámhivatal hozzájárulása is szükséges. Erre egyébként a közjegyző előtt a folyamatban lévő hagyatéki eljárásban van lehetőség.

Adóstársként is örökölhető adósság?

Az örökhagyó által vállalt adóstársi és kezességvállalási felelősséggel is tartozni fog az örökös. Tehát ezt a felelősséget az örökös megkapja az adott kölcsön esetében. Ugyanakkor, ha mindenki lemond az örökségről, akkor a vagyon és az adósság is a Magyar Államra száll. Mint ahogyan akkor is az Állam a kedvezményezett, ha az elhunyt örökösök nélkül hagyja hátra vagyonát.

Mi az örökösödési illeték?

Az örökös minden esetben örökösödési illetéket köteles fizetni minden belföldi hagyatékra, de olykor a külföldről kapott hagyatékok esetében is fizetni szükséges. Az örökösödési illeték megfizetése alól az egyenes ági rokonok mentességet kapnak. Az illeték mértéke általánosságban 18%, lakástulajdon vagy tulajdonrész öröklése esetén 9%.

Elévülhet az adósság?

Az általános polgárjogi szabályozás szerint 5 év alatt évülnek el az öröklésből származó adósságok, de a hitelező akár az 5. év előtt néhány nappal is jelezheti igényét, így akár még hosszú ideig elhúzódhat az ügy. A hitelezőnek kötelessége elindítani a fizetési meghagyást vagy a polgári peres eljárást, csak ebben az esetben egyértelmű és visszavonhatatlan az adósság érvényesítési igénye.

Összefoglaló

Az örökség nem feltétlenül sok millió forintot, hanem adósságot is hozhat, amelyet azonban nem kell feltétlenül elfogadni, le is mondhatunk róla. Ekkor azonban magáról a vagyon részről is lemondunk, így mindenképp fontos a döntés előtt kiszámolni, hogy melyikkel jár jobban az örökös. A banki adósságok mind öröklődnek, viszont ezekből engedhet a pénzintézet abban az esetben, ha az örökségből nem lehet kifizetni a teljes összeget.

Hozzászólások

Szólj hozzá

A kommentet ellenőrzik mielőtt nyilvános lesz.

Friss bejegyzések

Gyorskölcsön, Hiteligénylés, Online személyi kölcsön, Személyi kölcsön Infláció – Okai, mértéke és hatása életünkre
Infláció – Okai, mértéke és hatása életünkre
Egyéb, Fizetési megoldás, Gyorskölcsön, Online kölcsön, Online személyi kölcsön Hogyan juthatunk személyi kölcsönhöz? – Mindent a feltételekről
Hogyan juthatunk személyi kölcsönhöz? – Mindent a feltételekről