Több fogalomnak van ugyanolyan jelentése. Netbank, netbankár, internetbank – mindegyik jelentése ugyanaz, az internet segítségével működő banki szolgáltatási platform.

Korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy átutalási megbízás néhány másodperc alatt elkészüljön, ráadásul ne kelljen hozzá banki ügyintéző. A klasszikus bankolás fénykorában is maximum telefonos ügyintézésre nyílt lehetőség, de a tone üzemmódú telefonálás megindulása előtt nem volt lehetséges az, hogy az ügyfél kódokkal azonosítsa magát.

Az internet elterjedése hozta magával annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek bármikor információhoz jussanak bankszámlájukról, valamint intézhessék pénzügyeiket az internet segítségével, a bank nyitvatartási idején kívül is.

A netbank első időszakában chipkártya olvasó és kártya volt szükséges ahhoz, hogy az ügyfél azonosítani tudja magát. Aztán ez továbbfejlődött és elegendővé vált az is, hogy a bank az ügyfél mobiltelefonjára küld egy SMS üzenetet, amelyben található kóddal tudja az ügyfél aláírni például az átutalási megbízást.

Az azonnali utalás megjelenéséig valójában a netbanki műveletek előnye elsősorban az volt, hogy nem kellett bemenni a bankfiókba. Az utalás sebessége nem lett gyorsabb. Mára viszont odáig jutott a világ, hogy a netbankok indított utalás néhány másodperc után teljesítésre kerül, az összeget levonják a bankszámlánkról, és még egy több tízmillió forintos összeg is akár egy órán belül eljut a kedvezményezetthez.