Mi az a Minimálbér?

Azt a kötelező legkisebb napi, heti, havi munkabért, amit a munkaadó köteles a munkavállaló számára hivatalosan, legálisan megfizetni munkaviszonya alatt minimálbérnek nevezzük. A minimálbér az a minimális összeg, amit a hivatalosan alkalmazott munkavállaló munkavégzéséért kaphat.

A minimálbért – a kötelező legkisebb munkabért – a Európa szinte valamennyi országában alkalmazzák. Megítélése eltérő, vannak támogatói és ellenzői is a minimálbér intézményének. A támogatók szerint segít növelni az életszínvonalat, csökkenti a szegénységet és a munkáltatókat a hatékonyság növelésére ösztönzi. Az ellenzői szerint viszont hozzájárul az elbocsátásokhoz, mert nem minden munkáltató tudja pusztán a hatékonyság növelésével kitermelni a minimálbér összegét, ezért inkább létszámot csökkent és ezáltal főleg az alacsonyabb iskolázottsággal rendelkezők számára jelent bizonytalanságot.

Magyarországon 1989-ben vezették be a minimálbér intézményét. Hosszú időn keresztül, 1992 és 2011 között az Országos Érdekegyeztető Tanácsban állapították meg háromoldalú egyeztetések után. 2011 óta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács bír javaslattételi lehetőséggel a minimálbérrel kapcsolatban, de a döntés a kormány kezében van. A minimálbér összege attól függ, szükség van-e szakismeretekre az adott munka elvégzéséhez, jelenlegi összege bruttó 149.000.- Ft, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörökben pedig 195.000.- Ft.

Friss hírek

Szakmai tartalmak

  • Mi is az a PSD2?

    A PSD2 (Payment Services Directive 2,) az Európai Unió által bevezetett jogszabály, amely az elektronikus fizetéseket és pénzügyi szolgáltatásokat szabályozza az EU-n belül.   A PSD2 főbb céljai Az innováció ösztönzése: Az irányelv ösztönzi az innovációt és a versenyt a digitális fizetési szolgáltatások piacán. Ez lehetővé teszi, hogy új és innovatív fizetési szolgáltatások jelenjenek meg

  • A kezesség fajtái

    Mit jelent a kezesség? A kezességi szerződésben a kezes arra vállal garanciát, hogy amennyiben a kötelezett nem képes fizetni, akkor ő teljesíti a kötelességeket a jogosult javára. A kezességi szerződést minden esetben kötelező írásban megkötni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a kezes kötelessége nem válhat terhesebbé, mint amilyen az a szerződés megkötésekor volt. A kezes nem

  • A jó kamatperiódus kiválasztásának jelentősége

    Kamatperiódus A kamatperiódus azt az időszakot foglalja magában, ami alatt nem változik egy hitelügylet kamata, vagyis egy kamatperióduson belül mindig fix hitelkamattal lehet számolni. A hitelkonstrukció kamatperiódusát minden esetben a hitelfelvevő választhatja ki a pénzintézet által kínált lehetőségek közül. A futamidő alatt azonban nincs lehetőség arra, hogy a kiválasztott kamatperiódus módosításra kerüljön. Az adott kamatperiódus