Az okostelefonok elterjedése tette lehetővé a mobilbank szolgáltatás kialakulását. Miről is van szó?

A telebank és az internetbank után a harmadik platform, amin szinte teljes értékű szolgáltatást végezhet az ügyfél, a mobilbank. A bankok már régóta próbálnak az ügyfelek kedvében járni azzal, hogy különböző azonosítási eszközök segítségével minél több minden elintézhető legyen a bankfiók meglátogatása nélkül. A telebankkal indult, telefonos kódok segítségével vált lehetővé az, hogy az ügyfél telefonon keresztül érdeklődjön, módosítson, utaljon. A következő lépés az otthoni internet elterjedésével az internetbank lett. A számítógépen, a bank internetes oldalán keresztül vált lehetségessé az internetbank kapcsolat, ez már egy sokkal szofisztikáltabb megoldást jelentett.

Ma, amikor szinte mindent a zsebünkben levő okostelefonon keresztül intézünk,  nem volt kérdés, mikor költözik át az internetbank a mobiltelefonra. Ezt a bankok az okostelefonok operációs rendszerére írt programokon, appokon keresztül oldják meg. Ráadásul mára a mobilappok még biztonságosabbak a normál internetbanknál is, tekintve, hogy a mobilapp esetében egy másodlagos azonosítási eszközként az ügyfél mobiltelefonszáma is rendelkezésre áll. A mobilappok felhasználóbarát felülete nemcsak a normál banki műveletek elvégzését teszi lehetővé, hanem van bank, amelyik akár online kölcsön igénylésének a folyamatát is a mobilbanki applikációra optimalizálja.